Meglepődve tapasztalom, hogy milyen sokan vannak azok, akik még nem hallottak az elveszett generáció elnevezésről, annak ellenére sem, hogy ők maguk is ehhez a korcsoporthoz tartoznak. Elveszettnek csúfolják egyes társadalomtudósok, a hazai és a külföldi sajtó a jelenleg húszas, harmincas éveiket taposó fiatalokat. A különböző generációs elméletek a korosztály pontos meghatározásában némiképp eltérnek, de általánosságban véve elmondható, hogy ha 1982-1995 között születtél, Kedves Blogomra Tévedő, akkor te is elveszett vagy. Állítólag. De miért is?

E nemzedék tagjai gyakran találják szembe magukat a következő sztereotípiákkal: tanulmányok kitolása (sokszor Erasmus-ösztöndíjas külföldi kiruccanásokkal), kései munkába állás, gyakori munkahelyváltás és/vagy munkanélküliség; kamaszkorukat elnyújtó Pán Péter szindrómások, családjuktól elszakadni nem tudó bumeránggyerekek; családalapítást halogatók, szinglik, elváltak. Akik céltalanul bolyonganak a nagy világban. „Akik nézték a Walt Disneyt, amikor meghalt Antall József" - csak hogy hungarikum is kerüljön a felsorolásba.

A fent említett elveszett generációs sajátosságok elterjedését tudományos kutatások támasztják alá. Mindazonáltal nekem első  nekifutásra éppen egy olyan hazai - a sajtó által sokat hivatkozott - felmérésbe sikerült belebotlanom, amelyben apró betűkkel fel van tüntetve, hogy nem reprezentatív. (Távol álljon tőlem, hogy kétségbe vonjam a tudományos kutatások hitelességét...bár tudnék mesélni.) Az én reprezentatív ismeretségi körömben szép számban vannak olyanok, akikre ezek a „jellegzetességek" egyáltalán nem jellemzőek. Na meg akadnak olyan sorstársak is, akik magukra ismernek egy vagy több motívumban, akár még változtatnának is rajta, de amíg nem tudnak, addig is azon vannak, hogy előnyükre fordítsák helyzetüket. Persze lehet rajta siránkozni is. (Brühü.) Ám az „elveszett" generációnak éppen, hogy nyitottnak, rugalmasnak és gyakorlatiasnak kell lennie, ha nem akar elveszni a szó szoros értelmében. Vagy lehet hívni elveszettnek, de csak akkor, amikor majd fizikailag tűnik el - ebből az országból legalábbis - mondjuk azért, mert külföldre megy.

Egyáltalán hogyan is épülhetett be a köztudatba az elcseszett elveszett elnevezés? A név igazából már foglalt volt. Egy 1991-es generációs elmélet szerint az eredeti elveszett nemzedék tagjai az első világháborút megélt, a nagy gazdasági világválság idején felnőtté váló, nagyarányú munkanélküliségbe csöppenő amerikaiak voltak. A társadalomtudósok a megnevezést a kor egyik neves szülöttjétől, Hemingwaytől nyúlták le, aki a The Sun Also Rises c. művében tette népszerűvé a Lost Generation, vagyis elveszett nemzedék fogalmát. Elveszett. Így reflektált saját generációjára. Hmm. Vagy saját magára?!                                                                            2009-ben a brit sajtó - bizonyára kreativitás híján, de fantáziát látva az 1929-33-as és a 2008-2009-es gazdasági világválság párhuzamában - nevezte először Európa új elveszett generációjának napjaink huszon-harminc éveseit. Ez biztos túl hosszú volt ahhoz, hogy mindenki jól megjegyezze, mert az első e témával foglalkozó cikket leszámítva következetesen csak elveszett generációról szól a fáma. Magyarországon is. Noha a hazai szociológusok ritkán vesznek át külföldi nemzedékneveket egy az egyben, a líraian hangzó „elveszettnek" valamiért nem tudtak ellenállni.

Egyébként nem ez az egyetlen titulus, amivel a '80-as, '90-es évek emberpalántáit megbélyegezték. Mind közül a legismertebb - és egyben legdiplomatikusabb - megnevezés az Y generáció, de az angolszász hozzáértők MTV-generációt és IPOD-nemzedéket is emlegetnek. Érdekes, hogy a különféle generációs elméletek a korábbi korosztályok elé nem aggatnak leminősítő jelzőket. Pedig nekem lenne néhány ötletem... Az 1950-56-os abortusztilalom alatt született Ratkó-gyerekeket hívhatnánk például „becsúszott" generációnak is.

A szerencsétlen elnevezés mellett ami igazán irritáló, az a népek többségének prosztó hozzáállása a sokat emlegetett korosztályhoz és egyáltalán a generációk közti különbségekhez. Úgy veszem észre, hogy ez a probléma sajnos nem csak a „becsúszott" és az azt megelőző korcsoport részéről áll fenn. Megpróbálom összefoglalni az általános vélekedést dióhéjban: „Ezek a mai fiatalok!" Hé, Emberek! A szűklátókörű gondolkodás nagy betegség ám! A világ állandóan változik. Ezért egyik generáció sem lehet ugyanolyan, nem lehet rosszabb, mint a másik. Egyszerűen csak MÁS. Íme néhány példa azokra a változásokra, amelyekhez a „csesztetett" generációnak alkalmazkodnia kell: a társadalom elöregedése, gazdasági világválság 2.0 és az ebből adódó állásszerzési nehézségek; nemi szerepek és családi minták átalakulása; stb. Ráadásul Magyarországon még azokkal a fordulatokkal is számolni kell, melyeket a rendszerváltás hozott (pl. kapitalizmusban rejlő lehetőségek és nehézségek, határozott/határozatlan idejű külföldön élés elérhetőbb alternatívája).

A legelszomorítóbb azonban mégis maguknak az érintetteknek a reakciója - a hazai médiában legalábbis. Néhány kommentelőtől eltekintve senki sem háborodik fel a degradáló elnevezésen és a nemzedéket megbillogzó közhelyhalmazon. Sőt! Egyesek (Kontra Műhely) civil szerveződésekbe tömörülve egyenesen melléjük állnak. Mások cirkuszt kreálnak belőle: „botrányos" videókat készítenek részeg és/vagy bedrogozott tinikről. (Ők az Y diagnózis, de a „Z" betűt kellene használniuk, mert egy tök másik korosztállyal foglalkoznak.)

Hadzsász Valéria