A külföldiek szerint a magyarok kreatívak, minden helyzetben feltalálják magukat. Magyarul a magyarok leleményes módon mindig megtalálják a kiskapukat. A magyarok szeretik megmagyarázni mások magyarságát: valahol mindenki - legalábbis aki feltalált valamit, vagy világhírnévre tett szert - szegről-végről magyar származású. A magyar lányok szépek. Pont. Ha két magyar együtt van, háromfelé húz, bezzeg, ha sírva-vigadásról van szó, akkor nagy az összetartás. Közkedvelt sztereotípia, hogy a pesszimizmus és kistestvére, a panaszkodás szoros kapcsolatban állnak a magyarsággal.

Az összmagyar sírás-rívás egyrészt történelmi okokra vezethető vissza: sorozatos megszállások, nemzethaláltól való félelem, tragikus sorsú nemzeti hősök (öngyilkos Széchenyi, fiatalon elhunyt Petőfi, emigráló Kossuth). A sopánkodás ott van a magyar irodalomban és a népdalokban is: többek között siralom-énekekben, bujdosó-versekben és kesergőkben. Vegyük alapul a Himnuszt. Sportolók panaszkodnak olykor arra, hogy egy döntő előtt szinte nagyobb kihívás átvészelni a magyar himnuszt, mint atlétaként teljesíteni. Főleg akkor, ha más nemzetiségű versenytársak himnuszából csak úgy sugárzik az erő, ami az ellenfelekre ösztönzően hat. A magyarokkal meg majd csak lesz valahogy,...jön majd a segítség felülről. De tekintsünk is el egy kicsit a Himnusz szövegétől, hisz egyébként sem csak a szenvedésről szól. Gyakran hallom azt külföldiektől, hogy bár gyönyörű a dallama, csak éppen olyan,...olyan szomorúan hangzik. Pedig B-dúrban íródott, így élénknek, vidámnak kellene lennie. Mégis olyan melankolikus az előadásmódja, hogy az embernek egy rosszabb napján kedve támad rá eret vágni. Nem volt ez mindig így. Erkel Ferenc egy jóval pörgősebb Himnuszt álmodott meg, ám nemzeti himnuszunk előadásának tempóját felettébb lelassították a húszas években, a trianoni békediktátum után. 

Nem is csoda, ha a kesergés úgy beégett a kollektív magyar tudattalanba, ahogy a jó fűszerpaprika a pörköltbe. Ezért van az, hogy a „sírás-rívás országát" maga mögött hagyó emigráns magyar is képes panaszkodni a napsütötte tengerpartról úgy, hogy közben mosolygós emberek veszik körül. Apropó, időjárás... A szélsőséges hazai időjárás a vele járó változatos hideg-, meleg- és kettős frontokkal egyszerre pusztítja az idegrendszert és szaporítja a kesergő kedvet. Vagy éppen újabb ürügyet szolgáltat a panaszkodásra: Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, soha sincs jó idő, mindig esik az eső... (Az a baj - érkezhetne erre a Belga válasz.) Itt vetődhet fel a kérdés: A magyar pesszimista, vagy inkább elégedetlen? Lehet, hogy akad jobb hely széles e világon, de van rosszabb is, ne feledjük! Mindenesetre megnyugtató az a tudat, hogy más nemzeteknél is szokás panaszkodni. És nemcsak itt a Balkánon. Egyes vidám mediterrán népek - akikkel ugyan a történelem kegyesebben bánt, de az időjárásra igazán nem lehet panaszuk - is ápolják kesergős hagyományaikat. Ott vannak például a spanyolok és ének-zenés-táncos panaszbombájuk, a flamenco.

Apu jajgató tudatalattija vagyok... Lássuk, hogy zajlik egy panaszjátszma! Kedves Hallgató Fél, a panaszkodó segítséget vár tőled, de nem úgy, ahogy azt te gondolod. A játék arra megy ki, hogy te is belásd, a tanácsaid egytől egyig haszontalanok, mivel a kesergő már végigzongorázta magában ezeket a megoldási lehetőségeket (Eric Berne nyomán). A többség csak egy kis megértésre (meghallgatásra) vágyik. Így a legtöbb, amit tehetsz, ha jó hangosan megállapítod, hogy a panaszkodás tárgya sajnálatos. Ha nem így jársz el, akkor fennáll a veszélye annak, hogy egy hasonlóan perverz tevékenység kellős közepén találod magadat. A sopánkodás egyik - hazánkban igen elterjedt - változata a Kinek rosszabb? c. játék, avagy a közös kesergés, melynek lényege az, hogy übereljük egymás sajnálatos helyzetét. Az a szép, hogy ennek a versenynek nincsenek is igazi nyertesei.

Panaszkodni nyilván nem kellemes, bár állítom, hogy van olyan mazochista, aki élvezi. A hallgató fél viszont biztos, hogy megszenvedi. Kedves Panaszkodó, jó ha tudod, hogy fél óra kesergéssel már a másik agyát rombolod: megölöd az idegsejtjeit. Ezért hát ne lepődj meg, ha partnered egy kiadós panaszáradat után bezombul (mentálisan elkötődik) vagy egyszerűen otthagy. Muszáj védekeznie, különben neuronjai öngyilkolnak. Azt meg te sem szeretnéd, igaz? Panaszkodj akkor kis dózisban! Ne lépd át a 29 perces lélektani határt! Ha problémádat megoldani nem tudod, választhatsz kreatívabb, humánusabb módot annál, mint hogy panaszodat a másik arcába nyomatod. Foglald el magad valahogy! Tipp: mosogatás, panaszkodás panaszkönyvbe. (Mellesleg az optimizmusról az a hír járja, hogy tanulható.)

A magyarok kreatívak, minden helyzetben feltalálják magukat. Olyannyira, hogy gyakran hoznak létre új találmányokat. Sőt, olykor emigrálnak is, hogy így terjesszék vívmányaikat szerte a nagyvilágban. A magyar lányok szépek. Noha a magyarok nem túl összetartóak, van néhány dolog, amiben egyet érthetünk: Például, ha a magyarok leleményesek, hogy is lehetne bármelyik generációnk elveszett?!

H.V.